Miért ad többet az önköltséges előkészítő?

Miért hatékonyabb a KFE fizetős felvételi előkészítője, mint az ingyenes?

Azon gondolkozol, hogy miért válassz fizetős felvételi előkészítőt, ha a középiskolában amúgy is szerveznek a gyerekeknek ingyeneset?

Tudni szeretnéd, miben vagyunk mások és mivel adunk többet, mint az ingyenes felvételi előkészítők?

Ebben a cikkünkben ezekre és még más hasonló kérdésekre kívánunk részletes és kimerítő válaszokat adni.

A középiskolákban minden év októberétől szerveznek felvételi előkészítőket a 8. osztályos tanulók számára. Ezek a foglalkozások általában ingyenesek. Ugyanakkor sok esetben előfordul, hogy alapítványi felajánlásként hirdetik meg az előkészítőt, és így ezekben az esetekben a szülők mégiscsak fizetnek érte.

Mi az, amit az ingyenes felvételi előkészítőkről tudni érdemes?

Ezek a díjmentes felvételi előkészítők kötelezőek a már amúgy is túlterhelt pedagógusok számára. Lehet-e csodálkozni azon, hogy ők nehezen találják meg a saját belső motivációjukat a gyerekek sikerét illetően?

Az iskolák által szervezett felvételi előkészítőkön csupán az előző évi feladatsorokat oldják meg és gyakran előfordul az is, hogy a tanár ki sem javítja a fogalmazásokat, hiszen a többi elfoglaltsága mellett erre már nem jut ideje.

Az is fontos, hogy ezek a foglalkozások hétköznapokon iskolaidő után délután 4-5 óra körül kezdődnek. Ilyenkor a gyerekek már fáradtak az egész napos tanulás után, hiszen az iskolában egyik óra után következik a másik. Hazaérve várja őket a rengeteg házi feladat, aminek már sokszor fáradtan állnak neki, és amikor végeznek, indulhatnak is az előkészítőre.

Várhatjuk-e gyermekeinktől azt, hogy ilyen körülmények között lelkesen, jókedvűen és hatékonyan tanuljanak?

Ezek a felvételi előkészítők gyakran csupán 5-6 alkalomból állnak, és nem tartanak ki a meghirdetett időpontig és a felvételiig sem. Számos esetben előfordul az is, hogy egyik héten csupán egy magyar óra van, a másik héten pedig egy matek. Az is problémát okoz, hogy hiányzás esetén a gyerekeknek nincs lehetőségük pótolni az elmulasztott tananyagot. Sajnos a pótlási lehetőség hiánya is nagy mértékben rontja a gyerekek esélyeit a felvételi vizsgán.

A középiskolák által meghirdetett ingyenes felvételi előkészítőket sokszor kiégett, túlterhelt tanárok tartják, hiszen számukra ez kötelező. Ezekben az esetekben a felkészítő tanároknak nem fűződik érdekük a gyerekek sikeres felvételijéhez, hiszen neki valójában mindegy, kik lesznek azok, akiket felvesznek. Ennél is nagyobb probléma azonban, hogy a saját motivációjuk hiánya miatt nem tudják a gyerekeket sem motiválni a sikeres felvételi irányába. Ez azért okoz gondot, mert a motiváció megléte gyerekeknél és felnőtteknél is egyaránt a siker egyik összetevője. A motiváció hiánya rontja a teljesítményt mind a tanulás időszakában, mind pedig a felvételi vizsgán való szereplés idején.

Miben más a KFE fizetős felvételi előkészítője?

Fontosnak tartjuk, hogy felvételi előkészítőinken szakmailag felkészült és emellett elkötelezett, motivált tanárokkal dolgozzunk együtt. Ez azért lényeges, mert a tanárok motiváltsága, hangulata átragad a gyerekekre is, akik a jó hangulatú órákon hatékonyabban tudnak felkészülni az előttük álló megmérettetésre.

Ennek oka az az élettani jelenség, miszerint a tanulás sokkal jobban megy, ha az ember jól érzi magát, és ha érzi, hogy az ő személyes teljesítménye fontos. Felvételi előkészítőink előnye az is, hogy végzős főiskolás és egyetemista tanárokkal dolgozunk együtt, akik szakmailag megfelelően felkészültek, ugyanakkor lelkesek a tanítás iránt. Ezt a lelkesedést a tanórákon átadják a gyerekeknek is. Ez olyan pluszt ad a tananyag mellett, ami szintén hozzájárul a sikeres felvételi vizsgához.

Oktatási metodikánk is nagy mértékben különbözik az iskolában megszokottól. Tanfolyamainkon nagy hangsúlyt fektetünk a logikus, gondolkodásközpontú feladatmegoldásokra, hiszen ezek kulcsfontosságúak a sikeres felvételi szempontjából. Megtanítjuk gyermekednek, hogyan legyen képes önállóan, a saját szavaival visszaadni a tanultakat, és hogy ezeket alkalmazni is tudja. A kurzus alatt a te gyermeked is kialakítja azt a módszert és technikát, amellyel sikeres felvételi vizsgát tehet.

Jelentkezés
Felvételi infó és árak

Hogyan készítjük fel gyermekedet a felvételire?

Egy alaposan átgondolt és felépített, témakörökre bontott tudásanyagot adunk át gyermeked számára. Megtanítjuk neki azokat a fontos ismereteket is, amelyekre az iskolai tanóra keretein belül kevesebb idő jut. Ilyen például az időgazdálkodás is. Mivel gyermekednek a felvételi vizsgán egy megszabott időkereten belül kell teljesítenie, ezért alapvetően fontos, hogy ne fusson ki az időből. Nálunk megtanulja, hogyan ossza be az idejét úgy, hogy a lehető legjobbat hozza ki magából a vizsgán.

A sikeres felvételi szempontjából fontos, hogy a gyerekek önbizalma a helyén legyen, hiszen hiába tud valaki sokat, ha azt hiszi magáról, hogy ő nem képes jól teljesíteni. Nálunk a gyerekek a tanórákon olyan visszacsatolásokat kapnak, amelyek ösztönzik őket a jobb teljesítményre, miközben sikereket érnek el. Ez önbizalmukat is fejleszti. Célunk az, hogy a kurzus végére a tananyag elsajátítása mellett a te gyermeked is elhiggye magáról, hogy képes sikeres felvételi vizsgát tenni.

Felvételi előkészítőinken megtanítjuk a gyerekeket arra a fajta logikus gondolkodásra, amely a feladatok megoldásához szükséges. Ezt azért lényeges kiemelni, mert a vizsgán teljesen más gondolkodást igénylő feladatokat kell megoldaniuk, mint amit az iskolában megszoktak.

Az írásbeli mellett felkészítjük gyermekedet a szóbeli vizsgára is. Ezen felül gyakorlati ismeretekre is szert tesznek a nálunk készülő diákok, hiszen a kurzus ideje alatt próbafelvételiket tartunk. A gyerekek a teszt felvételin megtapasztalják a vizsga hangulatát, menetét. Tapasztalatot szereznek azzal kapcsolatban is, hogyan tudnak számot adni tudásukról számukra ismeretlen tanárok előtt. Ez a gyakorlati tudás is nagy mértékben járul hozzá a gyerekek sikeres felvételi vizsgájához.

Hogyan járul hozzá az online pótlási lehetőség gyermeked sikeréhez?

Előfordulhat, hogy a felkészülés idején betegség vagy más program miatt gyermeked nem tud részt venni egy adott alkalmon élőben. Ezekben az esetekben online pótlási lehetőségetek van, amely hozzásegíti gyermekedet a zökkenőmentes tanuláshoz és haladáshoz.

A Zoom Business-en keresztül zajló, élő online tanórákról minden esetben felvételt készítünk. Ezekhez a felvételekhez minden tanulónk számára korlátlan hozzáférést biztosítunk a kurzus idejére. Ez azért fontos, mert hiányzás esetén ezeket a tanórákat később egy alkalmas időpontban otthonról visszanézhetitek. Ezeket a felvételeket megállíthatjátok, újranézhetitek, így könnyedén pótolható az elmulasztott tananyag. Az élő online tanórákon a gyerekek kérdéseket is tesznek fel. A kérdésekre adott magyarázatok plusz információhoz juttatják a te gyermekedet is, hiszen a mások kérdéseiből is sokat tanulhat.

Miért jobb a szombati időpont?

Tudjuk, hogy a gyerekek hétköznapjai rendkívül terheltek az iskolával és akár a különórákkal, sportfoglalkozásokkal is.

A hatékony tanulás szempontjából azért sokkal előnyösebb egy szombat délelőtti képzés, mert itt frissen és kipihenten tud részt venni az órákon. Sokkal jobban tud összpontosítani a tananyagra, mint egy egyébként is hosszú és megterhelő hétköznapi nap végén.

A hatékony tanuláshoz elengedhetetlen a pihenés. Egy hosszú és kimerítő nap után nagyobb az esélye, hogy hiába ül ott a gyermeked az előkészítőn, mégsem tudja igazán hatékonyan magáévá tenni a tananyagot. Ez azért történik, mert fáradtan még nekünk, felnőtteknek is nehezebben fog az agyunk.

Lehet, hogy az is megfordult a fejedben, hogy gyermekednek egy egész tanévet úgy kell eltöltenie, hogy szombaton is tanul. Ez esetben jó hírünk van, hiszen a középiskolai felvételi előkészítő nem az egész tanévet öleli fel, mivel szeptembertől január végéig tart.

Tapasztalataink szerint ezt az alkalmanként kb. 3 óra tanulást és odafigyelést a gyerekek könnyebben teljesítik szombat délelőttönként. Délután pedig van idő a játékra, kikapcsolódásra vagy akár családi programokra.

Miért éri meg anyagilag is a KFE felvételi előkészítője?

Igaz, hogy a KFE felvételi előkészítője önköltséges, de ha jobban belegondolunk ár-érték arányban meglehetősen kedvező.

Felvételi előkészítőink költsége tanóránként mindössze 1.600 Ft-ba kerül. Ez az összeg sokkal kedvezőbb, mint például egy magántanár.

Szombat délelőtti kurzusaink alkalmanként 4 tanórát foglalnak magukba (2 magyar és 2 matematika), melyek keretén belül olyan tudásanyagot és gyakorlati tapasztalatot kap a gyermeked, amely az ingyenes előkészítőkön nem elérhető. Ugyanakkor ez a tudás alapvetően fontos a sikeres felvételi szempontjából, hiszen a magas színvonalú oktatást nyújtó középfokú intézményekben egyre nagyobb a verseny.

Mindemellett azt is érdemes észben tartani, hogy a felvételin gyermeked olyanokkal fog versenyezni, akik jártak az előkészítőnkre!

Középiskolai Felvételi Előkészítő
Horváth Katalin
Vezető tanár

Jelentkezés

A jelentkezés fizetési kötelezettséggel jár az ÁSZF szerint.

    Csoport:
    Alsó tagozat 4. osztályFelső tagozat 6. osztályFelső tagozat 7. osztályFelső tagozat 8. osztály

    Helyszín:
    3. kerület4. kerület11. kerület14. kerület17. kerület20. kerületGyőrSzegedSzékesfehérvárPécsOnline

    Díjfizetés:
    tanterem havi részletekben: 4 x 28.000 Ft (2000 Ft/tanóra)tanterem írásbeli előkészítő tanfolyam egyösszegben: 100.800 Ft (1800 Ft/tanóra)tanterem írásbeli és szóbeli előkészítő tanfolyam egyösszegben: 125.700 Ftonline írásbeli havi részletekben: 4 x 19.600 Ft (1400 Ft/tanóra)online írásbeli előkészítő tanfolyam egyösszegben: 70.560 Ft (1260 Ft / tanóra)online írásbeli és szóbeli előkészítő tanfolyam egyösszegben: 88.560 Ft

    Díjfizetés módja:
    átutalásbankkártyás fizetésbankpénztári befizetés