Miben vagyunk mások?

Miben más a KFE gimnáziumi felvételi előkészítője?

Te is olyan gimnáziumi felvételi előkésztőt szeretnél választani gyermeked számára, ahol minden körülmények között zavartalanul készülhet az előtte álló megmérettetésre?
Az is fontos szempont számodra, hogy jó hangulatú, ösztönző környezetben sajátítsa el a sikeres felvételihez szükséges tudást?
Akkor a KFE gimnáziumi felvételi előkésztője tetszeni fog!

Elsődleges célunk, hogy a nálunk készülő gyerekek sikeresen szerepeljenek a felvételi vizsgán. A sikert azonban rengeteg tényező befolyásolja, ezért elengedhetetlenül fontos, hogy a gyerekek megfelelő felkészítést kapjanak. Ez nem csupán a tananyag elsajátítását jelenti, hanem olyan készségeket, képességeket is, melyek átsegítik őket a stresszes helyzeteken.

A KFE gimnáziumi felvételi előkészítők szakmai háttere

Már eddig is több, mint 10 évet töltöttünk a pedagógus pályán. Ez idő alatt olyan felvételi előkészítő anyagokat állítottunk össze, melyek minden, a sikeres felvételihez szükséges tudást tartalmaznak.
Ezen kívül olyan módszereket alakítottunk ki, amelyek fejlesztik a gyerekek önbizalmát és kommunikációs készségeit is. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a megszerzett tudásanyagot meggyőzően tudják a vizsgán átadni.
Módszerünk komplexitása már eddig is rengeteg gyermeket hozzásegített a sikeres felvételihez. Ennek a tudásanyagnak az elsajátítása a te gyermeked számára is kulcs lehet a legjobb eredmény eléréséhez.

A KFE gimnáziumi felvételi előkészítő eszközei, módszerei

Míg az iskolában kevés figyelmet kapnak a logikus, gondolkodásközpontú feladatmegoldások, mi ezekre helyezzük a hangsúlyt. Fontos, hogy a gyermek önállóan, saját szavaival is vissza tudja adni gondolatait és képes legyen a tanultakat a gyakorlatban is alkalmazni.
Egyedi felvételi előkészítő programunk része a felvételi típusfeladatainak mintájára – tanáraink által – készített feladatok és versenyfeladatok megoldása. Ezek segítségével a te gyermeked is kialakítja azt a módszert és technikát, amellyel sikeres felvételi vizsgát tehet.
Budapest több kerületében, saját tesztlapokkal, próbafelvételivel és szóbeli próbavizsgával garantáljuk, hogy minden, a felvételihez szükséges tudást és ismeretet átadunk.
Olyan kommunikációs módszereket adunk át a te gyermekednek is, melyek alkalmazásával könnyebbé válik számára a felnőttekkel való kommunikáció.
Nálunk a tanulók elsajátíthatják az is, hogyan hívják elő vizsgadrukk közben a korábban megtanult információkat, s ezeket hogyan adják elő.
A gimnáziumi felvételi előkészítőinken a próbavizsgák keretein belül minden diák lehetőséget kap a váratlan és számára idegen vizsgahelyzetek gyakorlására.
Mivel itt segítséget kapnak és támogató a környezet, ezért sikerrel veszik az akadályokat. Ez rendkívüli módon megnöveli az önbizalmukat a hasonló helyzetek tekintetében. Ezért van az, hogy az általunk felkészített gyerekek jóval sikeresebben szerepelnek az éles helyzetekben is, azaz a felvételi vizsgákon.

Modern gimnáziumi felvételi előkészítők online eszközökkel

Gyakorló szülőként mi is megtapasztaltuk, mennyi terhet ró a szülőkre a digitális oktatás. Mivel a felvételiket akkor is megtartják, ha újra bevezetik a digitális oktatást, nálunk egy olyan speciális programmal készülhetnek a gyerekek, amely szülői felügyelet nélkül is hatékony.

  • Megtanítjuk a korábbi karantén alatt vett tananyagokat is.
  • A digitális oktatás ideje alatt tanáraink okostáblával, GoPro kamerával felszerelt stúdióból élő adásban fognak bejelentkezni.
  • A Zoom Business élő online felületét alkalmazzuk, amely az élő konzultációk közben sem fagy le, és a létszámkorlát sem akadályozza a tanulást.
  • Az órákról készülő felvételek február végéig ingyenesen és korlátlanul visszanézhetőek.
  • A gyerekek az online felületeken 80 perces órák helyett 120 perces órákon kérdezhetnek a tanároktól szóban és chaten is.
  • A foglalkozás addig tart, amíg minden diák választ nem kap a kérdéseire.
  • A feladatlapok és azok megoldásainak kezelése a redmenta segítségével történik.

Gimnáziumi felvételi előkészítők Budapesten és 2 megyeszékhelyen

Tapasztalatból tudjuk azt is, hogy mennyire nehéz jó középiskolai felvételi előkészítőt találni a külső kerületekben. Azt is tudjuk, mennyi időt visz el az utazás, ha egy, a városközpontban lévő helyszínre kell rendszeresen beutazni. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ez mennyire fárasztó a gyerekek számára.
Ráadásul az utazási idő a szabadidő és a pihenés rovására is megy, amire pedig ebben a tanulás szempontjából igen intenzív és fárasztó időszakban nagy szükség van. Ezért olyan helyszíneket választottunk a nálunk tanuló diákok számára, amelyek a külső kerületekből is könnyen és gyorsan megközelíthetőek.

Gimnáziumi felvételi előkészítőink budapesti helyszínei:

3. kerület:
BMSZC Bláthy Ottó Titusz Informatikai Technikuma
1032 Budapest, Bécsi út 134. (5 percre az Árpád Hídtól)

9. kerület:
Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum, BKSZC,
1097 Budapest, Ecseri út 7.

4. kerület:
BGSZC Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum
1047. Budapest, Baross u. 72. (30, 30A és 230-as autóbusz – Újpest , 5 percre Újpest városközponttól)

11. kerület:
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium
1114. Budapest, Villányi út 27. (17-es és a 61-es villamos, 5 percre a Móricz Zsigmond körtértől)

13. kerület:
BGSZC Katona József Technikum,
1138 Budapest, Váci út 107.

14. kerület:
Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium
1149 Budapest, Mogyoródi út 56-60.

17. kerület:
Czimra Gyula Általános Iskola,
1174.Budapest, Kép utca 2. (Alsó tagozatos épület)

18. Kerület:
BKSZC Pogány Frigyes Technikum,
1183 Budapest, Thököly út 11.

20. Kerület:
Vörösmarty Mihály Református Általános Iskola,
1201 Budapest, Vörösmarty u. 128 (52-es villamos – Pesterzsébet)

Gimnáziumi felvételi előkészítőink vidéki helyszínei:

Győr:
Alfa Nyelvstúdió
9024 Győr, Táncsics Mihály utca 16.

Székesfehérvár:
Katedra Nyelviskola Székesfehérvár
8000 Székesfehérvár, Palotai út 4.

Amit még nyújtunk nektek a gimnáziumi felvételi előkészítőn

Szeretnénk, ha szolgáltatásainkat a lehető legkényelmesebben tudnátok igénybe venni. Ezért nálunk nem csupán készpénzzel, hanem bankkártyával is kiegyenlíthetitek az igénybe vett szolgáltatás ellenértékét.
Törekszünk arra is, hogy maga a tanulás is egyszerű és könnyed legyen. Ezért a jó hangulatú órákon lelkes, motivált és fiatal végzős tanárképzősök tanítják a gyerekeket a legújabb oktatás-módszertani elemeket alkalmazva.
Ebben a közegben a gyerekek is motiváltabbá válnak a tanulást illetően, így miközben készülnek a felvételire még jól is érzik magukat.

Számunkra fontos, hogy egy olyan gimnáziumi felvételi előkészítőre járhasson a te gyermeked is, amely nem csak tudását, hanem személyiségét is támogatja abban, hogy végül sikeresen szerepeljen a felvételi vizsgán.

Jelentkezés

    Csoport:
    Alsó tagozat 4. osztályFelső tagozat 6. osztályFelső tagozat 8. osztály

    Helyszín:
    3. kerület11. kerület13. kerület14. kerület17. kerület18. kerület20. kerületGyőrSzékesfehérvárOnline

    Díjfizetés:
    tanterem írásbeli előkészítő tanfolyam havi részletekben: 4 x 39.900 Ft (2850 Ft/tanóra)tanterem írásbeli előkészítő tanfolyam egyösszegben: 145.600 Ft (2600 Ft/tanóra)tanterem írásbeli és szóbeli előkészítő tanfolyam egyösszegben: 175.000 Ftonline írásbeli havi részletekben: 4 x 30.800 Ft (2200 Ft/tanóra)online írásbeli előkészítő tanfolyam egyösszegben: 112.000 Ft (2000 Ft / tanóra)online írásbeli és szóbeli előkészítő tanfolyam egyösszegben: 129.200 Ft

    Díjfizetés módja:
    átutalásbankkártyás fizetésbankpénztári befizetés